Hosszas huzavona, tanácstalanság és vita után a Szabad Demokraták Szövetsége mégis támogatni fogja a Parlamentben a jövő évi költségvetést – közölte Fodor Gábor az ellenzéki párt elnöke. Persze csak az ország érdekei miatt.
Néhány héttel ezelőtt a liberális pártelnök azt fejtegette, hogy a kormánypárt éppen aktuális költségvetés – tervezetét nem támogathatják, hiszen annyi mindennel nem értenek egyet, hogy az még egy békés – boldog koalíción belül is túl sok problémát vetne fel, hát még így. Aztán teltek – múltak a napok, a roppant aktív pénzügyminisztérium gyakorlatilag minden nap más költségvetési tervvel állt elő, alkalmazkodva a nemzetközi gazdasági helyzethez, és a megkapott IMF hitelhez. A költségvetési hiányt gyakorlatilag olyan szintre faragták le, amire nem számított szinte senki, de ennek persze ára van, nem is kevés. A konvergencia program óta hallhatjuk visszatérő gondolatként, hogy mennyire fontos a „költségcsökkentés”, és a „racionalizálás”. Ezt a már jól kitaposott nyomvonalat követi ismét a kormány, (amúgy valóban jó a konvergencia - nyomvonal, legalábbis az EU-nak eleddig megfelelt) és itt – ott béreket fagyaszt be, 13. havi járandóságokat von meg, támogatásokat csökkent, és árakat emel – már ahol teheti. És akkor itt álljunk meg pár gondolat erejéig. A rendszerváltás előtt a 13. havi illetmény a közszféra dolgozóinak majdhogynem „alkotmányos joga” volt. Biztos állás, nem túl magas fizetésért, ám plusz egy havi apanázzsal. Azért itt – ott csurran(t) cseppen(t) egy kis ruhapénz, étkezési hozzájárulás, satöbbi. Azért így a piacgazdaság derekán elgondolkodtató, hogy a közszférában még mindig az előző rendszerből megmaradt szokás a módi. Kérdem én: az a termelő, aki napi nem nyolc hanem 12-14 órát dolgozik a földjén, kemény fizikai munkát végez, az nem érdemelne meg mondjuk egy kis pluszt? Azt hiszem elég érdekes arckifejezésekkel állnánk a piaci kofa előtt, ha közölné, hogy bár csak öt kiló krumplit vettünk,de leszünk szívesek hatot kifizetni, mert hát ez neki a 13. havi fizetés. Vagy épp olajcsere után a koszos szaki nem csak az elvégzett munkáról állítja ki a számlát (jujj tudom, ez csúnya szó hazánkban…), hanem hozzáír még egy kis légszűrő cserét, mert hát a 13. havi fizetés, ugyebár. Ne áltassuk magunkat, napjainkban a 13. havi apanázs vagy nyugdíj már csupán csak elvárt juttatás, nem pedig megdolgozott illetmény. Illetve megdolgozzuk azt mi mindannyian. Csak hát kevesen vehetünk belőle kenyeret. S ha már itt a Szent Teheneket piszkáljuk, akkor nem mehetünk el szó nélkül a gázáremelés kérdése mellett sem. Most épp azt mondja a kormány, hogy nem lesz januárban gázáremelés. Persze az is igaz, hogy az elmúlt évben annyit emeltek, hogy ezt a kis kegyet megengedhetik maguknak. De a legszomorúbb az egészben mégiscsak az, hogy még így sem annyit fizetünk a gázért, mint amennyibe ez valójában kerül. Évtizedekig az állam állta a díj nagy részét, de ez a lufi (is) kippukadt. Egyik hónapról a másikra ráeresztették a népre a „reális, piaci” gázárat. Csak a nép fizetése felejtett el „reális, piaci” értékre emelkedni. A gáznak pedig van egy olyan fránya tulajdonsága, hogy húzza magával a szolgáltatások és élelmiszerek árát is. Miközben Európában azt prognosztizálják, hogy jövőre csökkenni fog a gáz ára, nálunk azt hallani, hogy talán nem emelik. Nekünk már ez is biztató. No meg hogy az SZDSZ támogatja a jövő évi költségvetést.
